Veľký Meder

Közel 1200 ember arcára csalt mosolyt karácsonykor egy cipősdoboz Nagymegyeren és környékén

Közel 1200 ember arcára csalt mosolyt karácsonykor egy cipősdoboz Nagymegyeren és környékén 1

forrás: parameter

Mennyi szeretet fér egy cipősdobozba? nevű jótékonysági kezdeményezéssel a nagymegyeri városi képviselőnő, Sobek Darina 2020-ban ismerkedett meg. Akkor, úgymond külső segítőként 500 ajándékdoboz szétosztásában segített. 2021 karácsonyán pedig már koordinátorként vett részt az akcióban, így még több ajándék találhatott gazdára általa Nagymegyeren és környékén.

Közel 1200 ember arcára csalt mosolyt karácsonykor egy cipősdoboz Nagymegyeren és környékén

A felvételek a szociális otthonokban készültek

Nagymegyeriként a városban rendelkezett egy kijelölt gyűjtőponttal, ahol bárki leadhatta a szeretetdobozokat. Itt közel 200 csomag gyűlt össze. „A járványhelyzetre való tekintettel senkit sem szerettem volna leterhelni, ezért elsősorban a városban működő két alapiskola igazgatóját szólítottam meg. Mindkét intézmény örömmel csatlakozott a gyűjtésbe. A kérésem az volt, hogy osztályonként 2-2 cipősdobozt készítsenek: egyet egy néninek és egyet egy bácsinak. A gyerekek és a pedagógusok együtt csomagoltak, viszont több szülő küldött az iskolába további ajándékokat is” – mondta el Sobek Darina.

Az ajándékokból jutott a nagymegyeri Szociális Szolgáltatások Központja Ad usum lakóinak, az ekecsi szociális otthonnak, az Izsap Pusztán található Szociális szolgáltatások háza lakóinak, illetve a kolozsnémai és az aranyosi szociális otthon lakóinak egyaránt. A fennmaradt csomagokat pedig a város nyugdíjasai, illetve a környező községek között osztották szét.

Összességében közel 1200 meglepetéssel teli cipősdoboz lelt gazdára Darina közreműködésével.

Valami puha, valami illatos, valami édes, valami sós, valami szórakoztató és valami kedves

– így volt meghatározva, mit is kell tartalmaznia egy doboznak. Mielőtt azok gazdára találtak volna, mindegyik átesett egy ellenőrzésen. „Ebben nem volt semmi rosszindulat, minden alkalommal kötelesek vagyunk az összes csomagot átnézni. Vannak ugyanis úgynevezett tiltott tárgyak, amik a biztonság kedvéért nem lehetnek bennük.”

 

Sobek Darinának többen is segítő kezet nyújtottak. „Fantasztikus csapatmunka volt ez az egész. Nagy segítségemre volt Holényi Gergő polgármester, Lapos Ildikó alpolgármester asszony, a Nagymegyeri Nyugdíjas Szervezet és Klub, a helyi Egészségkárosultak Egyesülete, az izsapi Közösségi központ, de ugyanúgy hálás vagyok a családomnak a támogatásukért és mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult az akció sikerességéhez” – húzta alá a képviselőnő.

Dátum vloženia: 4. 1. 2022 13:09
Dátum poslednej aktualizácie: 4. 1. 2022 13:12

Kalendár

Po Ut St Št Pia So Ne
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Aktuálne počasie

dnes, utorok 28. 11. 2023
slabý dážď 5 °C 2 °C
streda 29. 11. takmer jasno 2/-2 °C
štvrtok 30. 11. zamračené 1/0 °C
piatok 1. 12. mierny dážď 3/1 °C

Facebook

V obraze

 

Mobilná aplikácia

Prináša prehľad aktualít z mesta. Občania sú informovaní o novo vložených správach a upozorneniach, dozvedia sa včas o organizovaných akciách.

  • Google Play
  • App Store

Mestský úrad Veľký Meder
Komárňanská 207/9, 932 01 Veľký Meder, Slovensko